Polctechnika

a legjobb témák a polcon!

Párbajozó volt Lass Bea


Forrás RTL Klub

Sajnos az utóbbi adásban ennek a lánynak kellett párbajoznia, ezért kétszer kellett énekelnie. Biztosan megviselte a lányt, hogy a nézők nem küldtek rá elég szavazatot, így előfordulhatott volna az is, hogy a zsűri őt ejti ki. Azonban Lass Bea bent maradt, így folytathatja a versenyt továbbra is. Biztosan nagy súly nehezedett a vállára a lánynak, hiszen most bizonyítania kell a nézőknek azért, hogy a következő adásban ez ne fordulhasson elő. Véleményünk szerint a lány jó produkciót nyújtott, ami a zsűrinek is tetszett, egyszerűen csak a rajongói nem küldtek rá elég szavazatot. A következő adásban is biztosan jó teljesítményt fog nyújtani a versenyző, és akkor lehet, hogy már több szavazatot küldenek rá a rajongói, de az is lehet, hogy nem. A versenyben sosem tudhatjuk, hogy mennyi pontosan a szavazatok állása, így a rajongók sem tudják azt, hogy kell-e küldeniük még szavazatot a kedvencükre, vagy nem. A következő adásból megtudhatjuk azt, hogy ki lesz az a kilenc versenyző, akit újra láthatunk a negyedik döntőben is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatátv További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás