Polctechnika

a legjobb témák a polcon!

Az xfkator egyre érdekesebb

Forrás RTL Klub

Ahogy elkezdődött az élő adás, úgy egyre érdekesebbé és izgalmasabbá vált ez a műsor, hiszen ezekben a döntőkben már egyre inkább megismerhetjük a versenyzőket, és talán kedvenceink is lesznek, akiket szeretnénk, hogy tovább jussanak. Az xfaktor szomorúságot is rejt, hiszen most már minden héten kiesik egy olyan versenyző, akiről egyre többet tudunk meg, és akit egyre inkább megszeretünk. Az első élő adásban is el kellett veszítenünk egy olyan lány versenyzőt, aki igazán tehetséges, és akit biztosan sokan meg is szerettek, hiszen már az első válogatóban is nagyon jól énekelt, amivel lenyűgözte a zsűrit. Azonban a játékszabályok nem változtak, így minden héten el kell hagynia egy versenyzőnek a műsort, ami a hetek folyamán egyre nehezebb lesz a versenyzőknek és a nézőknek is egyaránt. A hetek során egyre inkább megkedveljük a versenyzőket, akik minden héten megtesznek mindent azért, hogy ők juthassanak tovább, és ők nyerjék meg leginkább a nézők tetszését, hogy folytathassák a versenyt a következő hetekben is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatátv További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás