Polctechnika

a legjobb témák a polcon!

Ferencvárosi lovas a Nemzeti Vágta győztese!

Nemzeti Vágta győztese

Vass Jenifer minden bizonnyal élete egyik legszebb napján van túl, mert a Hősök tere csak neki tapsolt amikor megnyerte a hatalmas tornát. A fiatal lovasnak mindössze három hete volt arra, hogy lovával összeszokjon, de a kiválóság itt is megmutatkozott. A nyertes ötmillió forinttal gazdagodott és emellett természetesen megkapta a verseny vándor kardját is, egy 1848-as huszárkardot. A megtiszteltetés hatalmas és az öröm is minden bizonnyal. Nem ez volt a versenyen való első szereplése, korábban még voltdöntős, de akkor a negyedik helyen futott be. A második helyezett Német János, Baja lovasa egymillió forintot, a Tata színeiben lovagló harmadik helyezett Mátyás Edina Daniella pedig félmillió forintos jutalmat kapott. Immár hagyománynak számított a vasárnap esti döntő csúcspontja amint a Hősök terén számos közönség előtt győztest avattak. Az ötödik Nemzeti Vágta a korábbiakhoz hasonló módon nem csak a lovakról szólt, hasonló fontos szerepet kaptak a lovasok által képviselt települések, amelyek az 56-osok terén saját standdal mutatkozhattak be.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatátv További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás